Utólagos vízszigetelés I.
Teljes értékű utólagos vízszigetelés érhető el a vízszigetelő-anyagok és szigetelési technológiák megfelelő alkalmazásával
NEDVESEDIK ÉS SALÉTROMOS A FALA?
MI TUDJUK RÁ A MEGOLDÁST: UTÓLAGOS VÍZSZIGETELÉS!
Többféle módszert is tudunk ajánlani a vízszigetelés megoldásaként: injektálás, negatív oldali szigetelés, stb.
Hogy melyik a legmegfelelőbb vízszigetelési technika Önnek? Olvassa el az alábbi tájékoztató anyagainkat, vagy csak egyszerűen hívjon bennünket!
10 ÉV GARANCIÁT ADUNK AZ ELVÉGZETT MUNKÁINKRA!
Utólagos vízszigetelés módszerei
Utólagos vízszigetelés a talajban vagy a talaj felszínén álló szerkezetek védelmére:
Épületszerkezetek utólagos vízszigetelése vízhatlan vagy vízzáró szigetelést eredményez. Azokkal a módszerekkel, amelyek szigetelő hatása vízhatlan, tehát vízszigetelő-anyagok és vízszigetelési technológiák alkalmazásával teljes értékű szigetelést tudunk elérni. A vízzáró szigetelési anyagok és technológiák rendeltetése pusztán az, hogy mérsékeljék a víz bejutását vagy a felületen való átjutását. Ahhoz, hogy a utólagos eljárások technikai alapjait meg tudjuk érteni és alkalmazni tudjuk a technológiákat, a következő ismeretekkel kell tisztában lennünk:
- Mik a víz falon belüli mozgásának törvényszerűségei, kísérőjelenségei?
- Mi az utólagos szigetelések célja?
- Hogyan történik a nedvességfelvétel?
- Mik az alapelvei az eljárások hatásmechanizmusának?
Mik a víz falon belüli mozgásának törvényszerűségei, kísérőjelenségei?
Az egyes építkezési területek talajainak nedvességtartalma más és más. A talaj víztartalma nem desztillált víz, hanem különböző sók vannak feloldva benne. Ezt a vizet a szigeteletlen vagy hibásan szigetelt fal a kapilláris jelenség miatt felveszi, és ott felfelé áramlik.
A víz a fal szabad oldalfelületei felé törekszik, hiszen fizikailag ott tud eltávozni, elpárologni. Mozgását tehát az a törvény szabályozza, hogy a nagyobb víztartalmú helyről az alacsonyabb víztartalmú részek irányába mozog. Addig áramlik függőlegesen és oldalirányban, amíg ki nem alakul az egyensúly, ami azt jelenti, hogy ekkor a fal és környezetének víztartalma lényegileg azonos.
A víz természetesen nem mindig ugyanolyan sebességgel mozog. Nyilvánvaló, hogy befolyásolja például az időjárás csapadéktartalma, a levegő páratartalma, hőmérséklete stb. Ugyanaz a falpont sokkal nedvesebb egy csapadékos tél után, mint például nyár végén.
A falba jutó, és ott felfelé és oldalirányban mozgó víz a talajban, majd az építőanyagokban felvett ásványi sókat magával szállítja. Ha eléri a fal felszínét, a víz képes elpárologni, a benne oldott ásványi anyag azonban látható módon is kicsapódik. A folyamat időbeli előrehaladtával a vakolat, majd a falazat sótartalma egyre nagyobb lesz, egyre vastagabb rétegben.
A sókiválás különböző magasságokban történhet meg, attól függően, hogy milyen az épületszerkezet kialakítása. A párazáró burkolatok például azt eredményezik, hogy a felszívódás és a kicsapódás magasabban következik be. A sótartalom a vakolatokban a legmagasabb. Ha a vakolaton kivirágzik a só, a vakolatot muszáj leverni és cserélni az utólagos szigeteléshez.
Ha a szigetelés kész, a kiszáradási folyamat alatt még jelentős sómennyiség áramolhat a felületre. A légpórusos szárító vakolatokat sóképződés-gátló alapréteggel, vagy a fal felületének só ellen védő kezelésével kombináltan kell elkészíteni.
A sókorrózió nagyon káros, mert mállasztja az építőanyagot. A sók nedvesedni is tudnak, azaz képesek párát magukba szívni a környezetből (higroszkóposak). Ez növeli a fal belső rétegeinek víztartalmát, hiszen a felületen a sók vizet kötnek meg, és az nem tud párologtatni. A „sóprobléma” a vízáramlással együtt jár, hiszen ha nincs vízáramlás, párologtatás és persze sókiválás sincs.
Elsősorban az utólagos vízszigetelés a megoldás, de sótalanítani is kell, mert ha ez utóbbi elmarad, nem biztos, hogy a komplex beavatkozás tartós eredményekkel jár.
folytatás...