Utólagos falszigetelés - Ötödik rész
Utólagos falszigetelés - anyagkategóriák
A szigetelés hatásmechanizmusa alapján a következő anyagkategóriák állíthatók fel:
- A vízhatlan, párazáró szigetelés követelményeinek megfelelő anyagok (a különféle szigetelőlemezek is)
- A vízzáró szigetelés követelményeinek megfelelő anyagok
Ez utóbbi kategória a következő alcsoportokra bontható:
a. a falazat kapillárisainak oldalfalát hidrofóbbá tevő anyagok
b. a kapillárisokat és a falak pórusait eltömítő anyagok
c. felületi vakolatszigetelések, vízzáró vakolatok
d. az elektromos és elektromágneses energiát felhasználó eszközök, módszerek.
A vízzáró szigetelés anyagai közé soroljuk az összes, injektálással a célfelületre juttatott szigetelőanyagot: a folyékony halmazállapotú szigetelőanyagokat, valamint az injektálással bejuttatott szigetelőhabarcsokat.
- Azok az anyagok, amelyek révén alapvetően nem szigetelés jön létre, ugyanakkor szárítják a falakat, vagy az utólagos szigetelés kivitelezésében nélkülözhetetlen kiegészítő szerepük van
- (lég)pórusos vakolatok
- a sók kicsapódását gátló anyagok.
A szigetelés kivitelezésének különböző technológiái:
- Besajtolással, beütéssel kivitelezett szigetelés
Ilyenkor a falszigetelés kivitelezése nem igényel külön munkálatokat a falazatban, hanem többnyire a vízszintes habarcshézagba juttatják be a szigetelőlemezt.
- Fűrészeléssel, a fal átvágásával kivitelezett szigetelés
Ilyenkor a falazatba fűrészelt keskeny résbe kell illeszteni a szigetelőlemezt.
- Injektáló furatok készítésével kivitelezett szigetelés
- Szakaszos falbontással kivitelezett szigetelés
- A falfelületbe beitatott folyxadék által képezett szigetelés
Ez utóbbi módszer maximum 15 cm vastag falak szigetelésére alkalmas.
Mindezek a kategóriák szerepelnek az I. táblázatban, reményeink szerint áttekinthető formában.
Hogyan veszik fel a nedvességet az építőanyagok?
A falazat nedvesedésének, vizesedésének okai az alábbiak lehetnek:
1. A kapilláris vízfelvétel
Ez az a folyamat, amely a vízfelszívódást átgondoló embereknek először eszébe jut. Nem véletlenül, hiszen a vizesedés így történik a leggyakrabban. Okai lehetnek: a talajvízszint emelkedése, a rétegvizek megjelenése, a felcsapódó nedvesség, vagy ha a csapadékvíz nem kellő elvezetése következtében vízfelhalmozódás alakul ki. A kapilláris emelőerő többnyire 1–1,5 m, de vannak olyan esetek, amikor 10 m-re is felemelkedik a víz.
Az, hogy a folyadék milyen magasra szívódik fel, a következő tényezők függvénye: a folyadék felületi feszültsége, sűrűsége, a nedvesítő szög; a legfontosabb tényező viszont a kapilláris átmérője. A felszívódás sebessége is az átmérőből következik, mert ez minél kisebb, a víz annál lassabban, viszont annál magasabbra szívódik fel.
A falfelület párolgása mérsékli a talajvíznek a magasba jutását, ezért a vizesedés mindig alacsonyabb lesz, mint a fenti tényezőkből a számítható magasság.
Ily módon a folyadékszint egyensúlyi állapotba kerül. Ezt a következők szabják meg:
a. a kapilláris emelőerő nagysága
b. a párolgás mértéke
c. a sókat szállító víz állandó áramlása miatt kialakuló (a kapilláris emelőerővel ellentétesen ható) áramlási potenciál.
2. A higroszkópos vízfelvétel
A falazatba nem desztillált víz jut, hanem az oldott sókat is tartalmaz. Ha az oldat telített lesz, a falfelületen vagy a fal belsejében a sók kicspódnak. Az, hogy ez mennyire járul hozzá a nedvesedéshez, attól függ, hogy a kicsapódott sók között mennyi a higroszkópikus tulajdonságú. Ezek a sók ugyanis a levegő páratartalmából nedvességet tudnak megkötni, amely a falban feldúsulhat, még abban az esetben is, ha a talaj felől a falazat (utólagos) szigetelése tökéletes.
3. Kapilláris kondenzáció
Ennek a jelenségnek kisebb a jelentősége a falazat nedvességtartalmának befolyásolásában. Lényege az, hogy a levegő páratartalma a kapillárisok falán a telítési páratartalomnál alacsonyabb értéknél is kicsapódhat, főleg akor, ha a falak hidegek.