Utólagos vízszigetelés III.
Mik az alapelvei az utólagos vízszigetelés hatásmechanizmusának? - Alapfogalmak tisztázása, melyek segítenek megérteni az utólagos vízszigetelés során megnyilvánuló jelenségeket és a technológiai folyamatokat.
Ahhoz, hogy megértsük a kapilláris rendszerben lejátszódó jelenségeket és a szigetelési technológiák működési elvét, ismernünk kell néhány fizikai-kémiai alapfogalmat.
A falszigetelés eljárásai a szilikátfelület-folyadék kölcsönhatásán alapulnak. A nedves talajjal érintkező falazatokban a víz és a benne oldott sók a falazat hajszálcsöveiben a felületi feszültség hatására felemelkednek.
A felületi feszültség a vízmolekulák közötti kohéziós erők eredménye.
Hogy a víz mennyire nedvesíti az építőanyagokat, az annak felületi feszültségétől és a szilikátfelületen fellépő adhéziós erők nagyságától függ. Az adhéziós nedvesedés azt jelenti, hogy a szilárd felület erősebben vonzza a vízmolekulákat, mint azok egymást. A szilikátok felületén relatív töltéstöbblet jelentkezik, azaz létrejön egy elektromos erőtér, amelyen a pozitív töltésű ionok és a poláris molekulák adszorbeálódhatnak.
Az építőanyagok felületén poláris szilikátmolekulák vannak, amelyek megkötik a vízmolekulákat. Ezek a vízmolekulák újabb és újabb felületekhez kötődnek, és vékony réteget képeznek, amely a kapilláris csőben magával húzza a teljes folyadékoszlop vízmolekuláit: ezt nevezik kapilláris szívóhatásnak.
A falszigetelés eljárásai során a légpórusos vakolatok oly módon eredményezik a falazat száradását, hogy nincs bennük kis átmérőjű kapilláris rendszer. A vakolat nem vezeti ki a felszínre a falban lévő nedvességet, így az a belső, nagy átmérőjű pórusokból páraként távozik. A száraz és sómentes felület addig marad meg, amíg a párolgási zóna a vakolat mélyebb rétegében van. Ahogy a víz párolog, a sók a pórusokban is kicsapódhatnak, ezért idővel csökken a párologtató hatás. Ez a folyamat meghosszabbítható, ha a falszerkezetet só-átalakító vegyi kezelésnek vetjük alá, és a sókristályok tárolására alkalmas gúzréteget húzunk.
A vegyi falszigetelési eljárások különböző oldatok falba injektálását jelentik, amelyek aktív összetevői módosítják a falazat pórusszerkezetét. A cementiszapos eljárások a pórusokat eltömítik, így téve lehetetlenné a kapilláris vízfelszívást. A szilikon-injektálásos eljárás esetén a hatóanyag a kapillárisok falára tapadva az úgynevezett peremszöget 90° fölé növeli. A kapillárisban emelkedés helyett a folyadékszint süllyed: ezt nevezzük kapilláris depressziónak.
Ezen eljárásoknak köszönhetően a szigetelt fal száradni kezd. Hogy mennyi idő alatt szárad ki a falszigetelés feletti falazat, azt az alábbi tényezők befolyásolják:
a fal vastagsága
a nedvesedés mértéke
a falazat anyagának minősége
a levegő hőmérséklete és nedvességtartalma
a széljárás
a fal tájolása
Ha a falazat kiszáradt, azt a rá felhordott vakolattal együtt kevésbé károsítja a fagy, tehát a szerkezet nem fagyveszélyes. Az utólagos vízszigetelés alatti falszakaszon a párolgás igen kismértékű, tehát itt fizikailag nem lehetséges jelentősebb sófelhalmozódás. A nedves falazatok alsó részei többnyire nem kórosan sószennyezettek.
Fontos tudni, hogy amennyiben a folyadékinjektálás szakszerűtlen, akkor előfordulhat, hogy a pórusok nem tömődnek el teljesen, vagy felületük nem vonódik be hatóanyaggal. Ily módon a vékonyabb hajszálcsövecskékben a vízszint az eredetinél magasabbra is emelkedhet!